2022. január – Műfordítói Dixit

2022. január 28. (online)

Az esemény címe: MŰFORDÍTÓI DIXIT IV. – Fókuszban a vers

136066270_1883879915084231_6897364420898761586_o.jpg

2022 januárjában a SZOFT megrendezte immár hagyományosnak számító Műfordítói Dixitjét. Az online rendezvény keretében három műhelyet tartottunk, spanyol nyelven Imreh András, angol nyelven Szlukovényi Katalin és német nyelven Schein Gábor irányításával. Idén csavart vittünk a történetbe, és kikötöttük, a műfordítás ezúttal a líra világába kalauzol el, így a résztvevőknek a versfordítással kellett megbarátkozniuk. Sok bravúros eredmény született, ezért úgy döntöttünk, hogy a beleegyezésüket adó résztvevők szárnypróbálgatásait megosztjuk a szélesebb közönséggel is, olvassátok/olvassák hát szeretettel a létrejött műveket.

Résztvevők száma: 12 fő

 

Red Roses

by Anne Sexton

 

Tommy is three and when he’s bad

his mother dances with him.

She puts on the record,

“Red Roses for a Blue Lady”

and throws him across the room.

Mind you,

she never laid a hand on him,

only the wall laid a hand on him.

He gets red roses in different places,

the head, that time he was as sleepy as a river,

the back, that time he was a broken scarecrow,

the arm like a diamond had bitten it,

the leg, twisted like a licorice stick,

all the dance they did together,

Blue Lady and Tommy.

You fell, she said, just remember you fell.

I fell, is all he told the doctors

in the big hospital. A nice lady came

and asked him questions but because

he didn’t want to be sent away he said, I fell.

He never said anything else although he could talk fine.

He never told about the music

or how she’d sing and shout

holding him up and throwing him.

He pretends he is her ball.

He tries to fold up and bounce

but he squashes like fruit.

For he loves Blue Lady and the spots

of red red roses he gives her.

 

Vörös rózsák

(Anne Sexton - ford.: Őri Eszter)

 

Tommy most három és ha rossz,

az édesanyja táncol vele.

Feltesz egy lemezt

- “Vörös rózsák a Kék Hölgynek” -

s keresztül hajítja a szobán.

Ne feledd,

a nő sosem,

mindig a fal

emelt rá kezet.

Vörös rózsák nyílnak a testén:

ha a fején, csak sodródik az álmok folyóján,

ha a hátán, roskatag szalmabáb,

a karján, mintha gyémántfog vájt volna belé,

a lába reccsent, mint egy rúd édesgyökér

- mennyit táncoltak így,

a Kék Hölgy és Tommy.

Elestél, mondta a nő, emlékezz, hogy elestél.

Elestem, csak ennyit mondott az

orvosoknak, a nagy kórházban. Egy kedves

hölgy jött, kérdezgette, de mert nem akarta,

hogy elvigyék, hát azt mondta, elestem.

Ennél többet sosem mondott, bár beszélni

már jól tudott.

Soha nem említette a zenét,

a nő üvöltésbe hajló énekét,

ahogy felkapja és elhajítja.

Azt játssza, hogy ő a labda:

gömbölyödik és majd pattan,

de csak szétzúzott gyümölcs.

Mert szereti a Kék Hölgyet és a foltjait

- a vörös rózsáknak, amit ad neki.

 

Vörös rózsák

(Anne Sexton, fordította: Bogácsi Anett)

 

Tommy három. S amikor rosszacska

anya megtáncoltatja:

felteszi a „Vörös rózsák

a Szomorú hölgynek” lemezt,

s így dobja el a szobában.

Nem,

ő sosem emelt rája kezet,

csak a fal, az emelt kezet rája.

Rózsapír borítja kicsi testét:

a fejét, ettől úgy elálmosodott, lomhán,

a hátát, ettől úgy meggörbült, kis madárijesztő,

a kezét, mintha gyémánt pöttyözte volna fel,

a lábát, mely puha medvecukorrá fordult,

így táncolt együtt

a Szomorú hölgy és Tommy.

„Elestél – mondta. - Ne feledd! Elestél.“

„Elestem” – az orvosoknak ennyit mondott

a nagy kórházban. Jött egy kedves hölgy,

s kérdezgette. Dehát nem akarta,

hogy elküldjék, így annyit szólt: „Elestem.”

Mást nem is mondott, pedig szépen tudott beszélni.

Szót sem szólt a dalról,

sem hogy hogy dalolt, s kiálltott rája,

mikor felemelte, majd dobálta.

 

Tetteti, hogy ő a labda.

Kucorog, pattogna,

ám puha gyümölcsként omlik.

Hisz’ szereti a Szomorú hölgyet,

s a neki vitt égővörös rózsafoltokat.

 

 

ÁNGEL GONZÁLEZ

EL OTOÑO SE ACERCA

 

El otoño se acerca con muy poco ruido:
apagadas cigarras, unos grillos apenas,
defienden el reducto
de un verano obstinado en perpetuarse,
cuya suntuosa cola aún brilla hacia el oeste.

Se diría que aquí no pasa nada,
pero un silencio súbito ilumina el prodigio:
ha pasado
un ángel
que se llamaba luz, o fuego, o vida.

Y lo perdimos para siempre.

 

ÁNGEL GONZÁLEZ (Ford: Bugár-Buday Orsolya)

KÖZELÍT AZ ŐSZ


Az ősz szinte hang nélkül közelít:
hallgatnak a kabócák, alig néhány tücsök
őrzi egy örökké tartani vágyó
nyár mentsvárát,
pazar csóvája még nyugat felé ragyog.

Mondhatnánk, hogy itt semmi se történik,
ekkor váratlan csend világítja meg a csodát:
angyal
szállt el,
neve fény vagy tűz vagy élet.

És örökre nyoma veszett.