„A tudásalapú önkéntesség egy szakmai közösség és egy adott társadalom érettségi szintjét mutatja.”

Sokszor és sokat hallhattatok már a SZOFT társadalmi felelősségvállalás projektcsoportjának pro bono részlegéről. A projektcsoportban majdnem az egyesület fele, azaz mintegy 100 tag képviselteti magát – tolmácsok, fordítók és lektorok – akik közül körülbelül 50–60 fő ténylegesen bele is teszi aktív munkáját a projektcsoport működésébe. Jelen interjú azért születik, hogy ezzel is érvényt szerezzünk erőfeszítéseiknek, és köszönetet mondjunk áldozatos munkájukért.

Mint tudjátok, a projektcsoport keretében számos akcióra és projektre került már sor az elmúlt 4–5 évben, és ezek annyira sikeresek voltak, hogy azt gondoljuk, már ezért is érdemes volt megalapítanunk a SZOFT-ot. A SZOFT egyik fő célja a magyarországi fordítók és tolmácsok társadalmi felelősségvállalásának növelése: ezen cél mentén szerveztünk már civilekkel együttműködésben gyereknapot bevándorló hátterű és hátrányos helyzetű gyerekeknek (Színezd ki a világod!: itt); rendeztünk eseményt a tudásalapú önkéntesség pszichológiájáról szintén civil partnerekkel (itt); valamint évi több tízezer szó fordítását menedzseljük le olyan civil szervezeteknek, amelyek nem tudnak külön költségvetést allokálni a nyelvi közvetítői feladatokra, folyamatosan támogatva így olyan ügyeket, melyek kizárólag politikamentesen oktatási, kulturális és emberi jogi kérdéseket igyekeznek előmozdítani. Hisszük, hogy a pro bono nyomán mindenki nyer: a pályakezdők, akik a tapasztalt tagjainkkal kialakított tudásmegosztásnak köszönhetően rengeteget tanulhatnak a kézzelfogható, konstruktív szakmai visszajelzésekből, és éles megbízások keretében szerezhetnek szakmai referenciát; a lektorok és tolmácsmegfigyelők, akik kamatoztathatják az évek/évtizedek alatt megszerzett tudásukat; a civil szervezetek, amelyek segítségünkkel jó minőségű nyelvi közvetítést kapnak; és a SZOFT, mely minden projekt alkalmával előrébb jut egy prioritást élvező célja megvalósításában.

Jelen interjúban két aktívan pro bonozó tagunk, Vinkovits Mária és Józsa-Tóth Annamária tapasztalatairól olvashattok, fogadjátok őket sok szeretettel, és legfőképpen vegyetek példát róluk, ha kedvetek és időtök engedi! Mert a pro bonoval mindenki nyer! :-)

BP: Szia, sziasztok! :-)

Az első nagy kérdésünk az lenne, hogy miért pro bonózol? Pályád mely szakaszában kezdted a probono-tevékenységedet?

VM: Kezdőként, elsősorban gyakorlatszerzési céllal fordultam a pro bono felé. Nem végeztem nyelvszakot, hobbi nyelvtanulóból avanzsáltam fordítóvá, ezért kiemelten fontos volt számomra minél több gyakorlat megszerzése. Ami pedig talán még ennél is fontosabb: mint minden kezdőnek, égető szükségem volt és van jóindulatú visszajelzésekre és szakmai kapcsolatokra is – ezekhez a pro bono kiváló terület. Természetesen szeretek segíteni is, de azt hiszem, ez a fordítók társadalmában nem elszigetelt jelenség.

JTA: Mesterszakos egyetemi hallgatóként kezdtem el pro bono fordítani az Afrikáért Alapítványnak. Akkoriban elsősorban az motivált, hogy a tudásomat jó ügy szolgálatába tudom állítani. Szerintem a fordítás, tolmácsolás segítő szakma is. Aki ezt a pályát választja, annak gyakran elemi igénye mások segítése, valamilyen jó ügy szolgálata. Csak nem mindig kerülünk olyan helyzetbe, ahol erre igazán lehetőségünk adódna. Másodsorban pedig a pro bono révén „büntetlenül” kipróbálhattam, hogy tényleg nekem való-e ez a pálya. Azóta más civil szervezeteknek is pro bonózom, nagyon sok érdekes emberrel, elgondolkodtató témával találkoztam. Az én szememben a pro bono arra is remek lehetőség, hogy jobban megismerjem a társadalmi valóságot.

BP: Miért ezt a konkrét szervezetet választottad?

VM: Véletlen, a SZOFT pro bono oldalán botlottam bele a COVID1001 orvosi szakfordító csoport felhívásába. Jelentkeztem, aztán annyi kedves, laza, nagy tudású és segítőkész emberrel ismerkedtem meg, hogy itt ragadtam.

JTA: A neten kutakodtam önkéntes fordítói lehetőségek után, és egyből megfogott a mottójuk: „segíteni kiváltság”. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem bűntudatkeltéssel akarják megszerezni az emberek támogatását. Miután személyesen is megismerkedtem a csapattal, és láttam, milyen elkötelezetten végzik a munkájukat, még inkább örültem, hogy valamivel én is hozzájárulhatok a társadalomformáló tevékenységükhöz.

BP: Pár szóban jellemeznéd a szervezetedet? Milyen konkrét tevékenység keltette fel az érdeklődésedet?

VM: 2020 márciusában Magyarországon, azt hiszem, mindenki életét a bizonytalanság és a félelem hatotta át. Én a COVID1001 csoporton keresztül találtam módot arra, hogy kezeljem ezeket az érzéseket: nemcsak a covid elleni küzdelemhez járulhattam hozzá a saját eszközeimmel, hanem rengeteg hiteles és (többé-kevésbé még számomra is) érthető információt szereztem a lefordított cikkekből és a csoporton belüli beszélgetésekből is. Ez természetesen csökkentette a bizonytalanságomat és persze a félelmeimet is.

JTA: Mi keltette fel az érdeklődésemet? Maga a tény, hogy egy távoli afrikai ország, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosának szegénynegyedében magyar támogatásból tartanak fenn egy iskolát és egy árvaházat most már lassan 20 éve. Egy olyan közép-európai országban tudtak ehhez támogatást szerezni, ahol a társadalom nagy része sosem látott afrikai embert, nemhogy Afrikában, de még nagyon Európában sem járt, idegen nyelvet nem igazán beszél, ráadásul Magyarországon nem könnyű afrikai fejlesztési célú állami támogatáshoz, pályázati forrásokhoz jutni. Szerintem erre csak a legelkötelezettebb emberek képesek, és ilyen emberekkel érdemes együtt dolgozni. Az oktatáshoz való jog emberi jog, az ingyenes oktatás minden gyereknek járna. Magyarországon ez már nem probléma, de Kongóban nincs ingyenes közoktatás, a főváros, Kinshasa jelentős részén nincs vezetékes víz, nincs csatorna, az elektromos hálózat sincs kiépítve, ahol igen, ott is ingadozik az áramellátás. Ebben a környezetben az Afrikáért Alapítvány által működtetett iskola, a College Othniel olyan, mint egy oázis a sivatagban: az oda járó gyerekek ingyen vagy minimális tandíj mellett tanulhatnak, kapnak tízórait, így legalább napi egyszer biztosan esznek, kezet tudnak mosni, most már az áram is be van kötve. Kiváltságos helyzetben vannak, ahogy a támogatóik is.

BP: Általánosságban miben látod a pro bono előnyeit?

VM: Az a tapasztalatom, hogy a fordítóirodák vagy nem adnak semmilyen visszajelzést a fordítóiknak, vagy ha adnak, akkor is a hibákat emelik ki – teljesen természetes módon egyébként, mert hát azokat kell javítani… ez azonban egy gyengébb önbizalmú embert, például engem, nagyon el tud bizonytalanítani. A pro bono ezt ellensúlyozza, mert a pro bono munka során dicsérik is a fordítókat, ami jól jön a „nehezebb pillanatokban”.

JTA: A pro bono jó referencia, nem csak pályakezdőknek. Ez is ugyanolyan munka, mint a többi, vagyis ha jól, a legjobb tudásunk szerint, lelkiismeretesen végezzük el, akkor elégedettek lesznek velünk, később ajánlanak minket, visszajönnek hozzánk. Attól még, hogy egy civil szervezet éppen nem tud fizetni a fordításért, azt kiválóan meg tudja ítélni, hogy milyen minőségű munkát adunk ki a kezünk közül. Ha elégedettek voltak a munkánkkal, később fizetős megbízással is meg fognak keresni, amikor lesz rá anyagi forrásuk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha olyan témában vállalunk pro bonót, ami érdekel minket, netán szívügyünk, akkor mennyivel élvezetesebb maga a feladat is. Pályakezdőként még nem feltétlenül tudunk válogatni a megbízások között, és valószínűleg nem a legizgalmasabb, legjobban fizető munkák kerülnek majd először hozzánk. Vagyis borítékolható, hogy lesznek kevésbé élvezetes vagy lélekemelő munkáink is, amit a pro bono képes lehet ellensúlyozni. De ha már tapasztalt fordítók vagyunk, évek, évtizedek óta fordítunk ugyanazon a szakterületen hasonló típusú szövegeket, a pro bono akkor is igazi szellemi felfrissülést jelenthet.

BP: Esetedben mik a konkrét szakmai előnyök? Vannak?

VM: Igen, vannak. Komoly fordítói hard és soft skilleket sajátítottam el, alaposan megtanultam a MemoQ és még néhány program kezelését, amire a képzésen nem jutott olyan sok idő. Az itt szerzett kapcsolataim révén több munkát is kaptam, ezek nélkül valószínűleg még mindig csak a startvonalon állnék. Másrészt a számomra hihetetlenül nehéz orvosi szövegek fordítása közben (egyébként kereskedő szakos közgazdász vagyok) szereztem egyfajta, az ismeretlen témájú szövegeket illető magabiztosságot.

JTA: A pro bono számomra befektetés volt a jövőbe. Gyakorlatilag az összes fontosabb munkámat közvetve vagy közvetlenül a pro bonónak köszönhetem. Amellett, hogy értékes kapcsolati tőkére tettem szert, a szakmai tudásom, szókincsem is bővült, főleg társadalomtudományi területen. Egy civil szervezetnél sokféle feladat, így sokféle, különböző regiszterben megírt szöveg van, amiből nagyon sokat lehet tanulni.

BP: Mit adott a pro bono emberileg? Adott?

VM: Bevont egy összetartó közösségbe, ahol képességeink szerint tudunk segíteni, és hasznosnak érezhetjük magunkat egy mindenkit érintő válságban globálisan és lokálisan is – ez nagyszerű érzés. Mindig jobban hiszek az emberiségben amikor látom, hogy mennyien jelentkeznek egy felhívásra, mennyien szeretnének önzetlenül segíteni.

JTA: A „segíteni kiváltság” érzést. Minden élethelyzetben kicsit mást adott emberileg. Amikor még egyetemista voltam, jó érzés volt, hogy valamilyen hasznos dolgot is csinálok a szabadidőmben. Amikor otthon voltam a kisfiammal, a pro bono révén kapcsolódtam a külvilághoz, nem estem ki teljesen a szakmai vérkeringésből. Most pedig a SZOFT pro bono csoportban igazi közösségi élményt ad, nagyszerű érzés megtapasztalni, milyen fantasztikus dolgok születnek, amikor sok tettrekész, segítő szándékú ember találkozik.

BP: Mit gondolsz az alábbi állításról? „A pro bono, azaz a tudásalapú önkéntesség egy szakmai közösség és egy adott társadalom érettségi szintjét mutatja.”

VM: Maximálisan egyetértek ezzel az állítással. Egy érett társadalomban az önzetlen tudásmegosztás éppen olyan magától értetődő kell legyen, mint a jelenlegi társadalmunkban egymás ledorongolása. A tudásalapú önkéntesség, a megosztás szervezett formája nemcsak a célcsoportnak segít, hanem áttételesen az egész társadalmat teszi jobbá, és egy jól működő társadalomban a szervezett tudásmegosztás magától értetődő tevékenység lehet.

JTA: Teljes mértékben egyetértek. Olyan ez, mint a Maslow-piramis. Ameddig a mindennapi betevő megszerzése is problémát okoz, és a fő motivációnk a pénzszerzés, nem tudunk energiát mozgosítani a kreatív szellemi tevékenységekre. Holott az önmegvalósítás is emberi szükséglet. Amikor a pro bonóban nem az „ingyen munkát” látjuk, egymásra nem vetélytársként, hanem szövetségesként tekintünk, és képessé válunk a tudásunkat önzetlenül, anyagi ellentételezés nélkül megosztani másokkal, akkor elértük a piramis csúcsát, egyéni szinten és közösségi szinten egyaránt.

BP: Végezetül: hol lehet elérni a szervezetedet? Kit kell keresni? Ti kit kerestek/kikkel dolgoztok szívesen?

VM: Jelenleg leginkább anyanyelvi lektorra és weblapszerkesztőre van szükségünk, de mindenki talál munkát magának, aki szeretne segíteni. A Facebookon a következő linken lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/covid1001/

JTA: Az Afrikáért Alapítványnál Szabados Dóra koordinálja az önkénteseket. A honlapjukon található jelentkezési lapon keresztül lehet önkéntes fordítónak (is) jelentkezni: https://afrikaert.hu/onkentesseg/. Mivel a kongóiak franciául beszélnek, nagyobb szükség van franciás fordítókra, de angolosok is be tudnak kapcsolódni a munkájukba, mivel a nemzetközi pályázatoknál EN2HU, HU2EN fordítási feladatok is felmerülnek.

BP: Köszönjük szépen a sok hasznos információt, további jó munkát kívánunk nektek!

 

Ez az interjú és minden csatolmánya a Szabadúszó Fordítók, Tolmácsok Egyesülete tulajdona. Illetéktelen felhasználása, publikálása, engedély nélküli továbbítása harmadik félnek a SZOFT megjelölése (forrásmegjelölés nélkül) szigorúan tilos.

A szöveget gondozta: Kovács-Erényi Mónika, Beták Patrícia