Bemutatkozó interjú Tamási Dorottya Anna fordító és tolmács SZOFT-taggal

„Az a dolgom, hogy hidat építsek az emberek között.“

2018. február 28.

Uhri Nóra: Hogy lett belőled fordító és tolmács?

Tamási Dorottya Anna: Eredetileg óvónő szerettem volna lenni, de a szüleim tanácsára más irányba is keresgéltem. Előbb olasz szakon, aztán a tolmácsképzőn angol és olasz nyelvpárban szereztem diplomát. Mellette esti képzésen elvégeztem az óvónőképzőt is. A fordító- és tolmácsképzést követően egy multinacionális vállalatnál helyezkedtem el. Ott azonban úgy éreztem, hogy nyelvtudásomnak csak igen kis részét kamatoztathatom, és a három hónapos próbaidőt követően beláttam, hogy ez nem az én világom. Elég nagy dilemma előtt álltam akkoriban, nem tudtam, hogy fejest ugorjak a semmibe, vagy inkább maradjak a munkahelyemen és onnan keresgéljek. Végül felmondtam, és utána kezdtem el szabadúszóként fordítással, tolmácsolással próbálkozni.

U.N.: Hogy teltek az első hónapok?

T.D.: Az elején nagy stresszt okozott a bizonytalanság és az, hogy nem volt folyamatosan munkám. Még az egyetem alatt kezdtem el óvodákban angolt tanítani, ezt szabadúszóként is folytattam, így volt valamennyi fix bevételem. Aztán az első próbálkozásaim közben rám talált egy fordítóiroda, akik műszaki szöveg fordítására kerestek embert angolról magyarra Trados-ban. Kissé félve vállaltam el a munkát, mivel nekem csak a memoQ-kal volt némi tapasztalatom az egyetemi évekből. De szerencsém volt, nagyon pozitívan, támogatóan álltak hozzám, a mai napig dolgozom ennek az irodának. Nem sokkal később pedig megtalált egy kiadó egy olaszos projekttel. Lefordítottam nekik előbb egy jógáról, aztán pedig egy köszvényről szóló könyvecskét. Jó volt, mert nem kifejezetten szakszövegek voltak, hanem a mindennapi embereknek szóló életmód-tanácsadó füzetek.

U.N.: Mi az, ami tetszik a szabadúszásban?

T.D.: A multinál való munkával ellentétben nagyon tetszik, hogy magamnak osztom be a munkát és az időmet. A lényeg, hogy időben elkészüljön az, amit kérnek, és megfeleljen a munka minősége. A mostani helyzetemben úgy érzem, hogy megtaláltam az egyensúlyt. Fordítok egyedül otthon, van néhány magántanítványom és ott vannak az ovisok is. A tolmácsolással pedig úgy vagyok, hogy az inkább engem talál meg, mint fordítva.

U.N.: Szerinted mitől lesz valaki jó tolmács?

T.D.: Szerintem nagyon fontos a rugalmasság és a helyzetmegoldó-képesség. Másrészt a kommunikációs készség is elsődleges. Amikor a megbízó felveszi veled a kapcsolatot, akkor kielégítően válaszolj a kérdéseire, de te is gyűjtsél információkat, például, hogy milyen berendezés lesz. Nemrég a Magyar Jezsuita Menekültszolgálat kért fel, hogy tolmácsoljak a kerekasztal-beszélgetésükön. Emlékszem, hogy amikor először voltam náluk, problémát jelentett, hogy a mikrofont a kezemben kellett fognom. Amikor az ember jegyzetelni szeretne egy konszekutív tolmácsolásnál, ez nem kifejezetten előnyös. Második alkalommal már ügyeltem erre is. Lett mikroport – de kellett is, mivel akkor sokkal hosszabb gondolati egységeket mondtak a beszélők. Mindenre fel kell készülni.

U.N.: Mi volt a legemlékezetesebb tolmácsélményed?

T.D.: A legkalandosabb talán az volt, amikor egy esküvőn tolmácsoltam az Őrségben. Egy eldugott kis falu Árpád-kori templomába hívtak egy olasz-magyar esküvőre tolmácsolni. Lelkesen elvállaltam, de ahogy közeledett a nagy nap, egyre csak azon járt az eszem, hogy egyedül kell 200 kilométert levezetnem oda és aztán vissza is. Ráadásul a telefonom lemerült és mivel a telefonos alkalmazást használtam a tájékozódáshoz, csoda volt, hogy egyáltalán időre odaértem! Arra már szinte nem is maradt erőm, hogy a tolmácsolás miatt izguljak. Kérdésemre, hogy van-e valami vázlat a prédikációról, a pap annyit válaszolt, hogy „majd a Szentlélek rávezet arra, hogy mit kell mondanom”. De végül is minden rendben ment, a násznép nagyon elégedett volt a tolmácsolásommal.

U.N.: Egy tolmács és fordító élete szorosan összefonódik az idegen nyelvekkel és ezek elsajátításával. Töltöttél valamennyi időt külföldön?

T.D.: Rajongok az olasz kultúráért; többször töltöttem huzamosabb időt Olaszországban. Még a középiskola alatt kikerültem nyári egyetemre Reggio Calabriába, az egyetemi évek végén pedig ERASMUS-szal kimentem három hónapra Szardíniára, ahol egy könyvesboltban dolgoztam. Ezen kívül két alkalommal au pair munkát vállaltam, így lehetőségem nyílt betekinteni igazi olasz családok életébe és elsajátítani a hétköznapi élettel kapcsolatos szókincset, szófordulatokat. Számomra ezek a tapasztalatok nagyon fontosak voltak, ezekben az időszakokban sokat fejlődött az olaszom.

U.N.: A SZOFT profilodon az a mottód, hogy „Az a dolgom, hogy hidat építsek az emberek között.“  A saját munkádból tudsz példát mondani egy olyan helyzetre, amikor ez sikerült?

T.D.: Szerintem a tolmácsolásnak az a lényege, hogy megértsék egymást az emberek és megegyezzenek egymással vagy összhang legyen közöttük. A múltkor egy tárgyaláson tolmácsoltam egy magyar ügyfél és két angolul beszélő férfi között. Jó érzés volt, hogy a megbeszélés végére jó hangulat alakult ki, és már szinte viccelődtek egymással. Olyan érzés volt, mintha egy ilyen híd épült volna.

U.N.: Van esetleg olyan szakmai kihívás, amit szívesen kipróbálnál?

T.D.: A szakmai kihívás nekem a szinkrontolmácsolás lenne. Mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon képes vagyok-e rá. De még az is lehet, hogy elvégzek egy szakfordító-képzést, mert az eddig szerzett tapasztalataim alapján hasznosabbnak látom. Egy-két évig szeretném folytatni azt, amit most csinálok, aztán meg majd meglátom, hogy alakulnak a dolgok.

Dóri, köszönöm a beszélgetést!

Az interjút készítette: Uhri Nóra

A szöveget gondozta: Beták Patrícia