Bemutatkozó interjú Beták Patrícia tolmács Szoft elnökségi taggal

“Kellett valami új, valami pezsgés”

2017. október 13.

 

Fotó: Octavio Torrente, Parlament, Budapest

 

Gonda László: Láttam a névjegyeden, hogy konferenciatolmács, szakfordító, lektor, tanár. Milyen arányban?

Beták Patrícia: Hát, ha egyet ki kell emelnem, akkor elsősorban tolmács vagyok… na nem azért, mert írásban ne lennék jó, hanem mert az én terepem főként az interperszonális kommunikáció. Nagyon szeretek emberekkel találkozni, váratlan helyzetekbe csöppenni, szeretem a mozgalmasságot. Másodiknak a lektorálást jelölném meg, az valószínűleg a pedagógus énemből származtatható. Utolsó helyen áll a fordítás, mert ott nagyon válogatós vagyok és elég nehezen tűröm a monotonitást.

Az oktatás más tészta, az élethivatás, nem lehet rangsorolni, a véredben van.

 

G.L.: Szóval akkor elsősorban tolmácsnak vallod magad. Mi volt a legrosszabb élményed?

B.P.: Hahaha, egyből a legrosszabb? Na jó, legyünk túl rajta :). Egyébként nem tudnék egyetlen dolgot kiemelni, sokkal inkább azt mondanám, hogy a pályám elején kerültem elég furi helyzetekbe, mondhatnám kellemetlenekbe, de abszolút az én hibám volt, nem voltam elég felkészült. Volt olyan ügyfél, akitől megkérdeztem a telefonban, hogy miből készüljek, és azt válaszolta: “csak spanyolul kell tudni” – csak azt felejtette el mondani, hogy egy nemzetközi divatfórum színpadán, 300 ember előtt, mikrofonban, rivaldafényben kellett “csak spanyolul tudni”, és hát a fodrászat minden csínját-bínját magyarul sem ismerem, ott voltak meleg helyzetek… vagy az sem volt éppen kellemes, amikor az első tolmácsmunkámon egy 36 fős bemutatkozó kört csináltunk névvel, funkcióval (szociális szakterület, ahol teljesen más az intézményrendszer, és ebből adódóan persze a foglalkozásnevek sem fedik egymást), intézménynévvel, az intézmény által nyújtott szolgáltatások követhetetlen ritmusban történő felsorolásával, amik akkor még szakszavak voltak, és egyébként ma is, csak akkor még nem tudtam őket… Ráadásul mindenkinek stresszes a bemutatkozás, egymásnak is újak voltak a résztvevők, izgultak, plusz ugye ne felejtsük, hogy mindenkinek nagyon fontos a neve, és hogy az identitása átmenjen, meg persze a szakmai tevékenysége, ami miatt 1200 km-t utazott mikrobusszal. Szerintem abban a bemutatkozókörben felkészülés hiányában 10%-ot nyújtottam. Vagy az is nagyon rossz volt, amikor sorozatosan azt álmodtam a pályám elején, hogy lapozom a konszekfüzetben, amiből éppen tolmácsolok, és tök üres az egész lap. Aztán ez elmúlt. Ezeket a valós “élményeket” viszont szívesen kihagytam volna, bár az is igaz, hogy kár lett volna, mert sokat tanultam belőlük.

Szumma: ma már mindent a legapróbb részletekig megkérdezek, és gond nélkül elmondom az ügyfélnek, miért van szükségem ezekre az információkra. Szóval más a percepció, ez fontos.

 

G.L.: Akkor mondd a legjobb élményedet is!

B.P.: Az összes többi :).

A tolmácsolás hihetetlenül színes mesterség, rengeteg érdekes emberrel ismerkedhetsz meg munka közben: ülhetsz szirénázó kormányzati autóban; kipróbálhatod az M4 metrószerelvényeket reggel 4-kor a mérnökökkel, amikor még azok nincsenek is forgalomba helyezve + sétálhatsz velük éjjel a metróalagútban; tolmácsolhatsz kurjontgatva paintball-ozás közben (amíg el nem találnak); kipróbálhatod egy újonnan épült élménypark avatatlan hintáit és installációit; tolmácsolhatsz hajléktalanszállón vagy éppen egy 5 csillagos hotel gasztronómiai estjén cicomában akár egy és ugyanazon a napon; ülhetsz jachton La Rochelle-ben, vagy éppen elugorhatsz Párizsból Szentpétervárra; úgy ahogy ünnepelheted a 30. szülinapodat egy hatalmas sportcsarnokban megrendezett nemzetközi táncfesztiválon, ahol 100 ismeretlen ember köszönt fel tánc formájában; Dél-Franciaországban nyaraltathatsz gyerekeket (‘kérsz még paradicsomot’? típusú tolmácsolási nehézség); de tolmácsolhatsz pszichoterápián is, ahol tényleg minden egyes szónak súlya van; vagy éppen a skype-os tolmácsolás technikai nehézségei miatt a füledre szorítva a számítógép hangszóróját végezhetsz ún. intuíción alapuló mozaiktolmácsolást egy szörnyen hadaró kolumbiainak egy olyan témában, amiről előre nullát tudtál, mert rendkívül bizalmas volt. És a szimulációk. Te vagy a szócső, így a legegyszerűbb természetesen rajtad elmagyarázni pl. a gumiváras-nemzetközi-beöltözős-virágos-gyorsasági versenyfeladat játékszabályait:

 

 

Lényeg a lényeg, hogy teljesen kiszámíthatatlan, és mindig új, mindig valami váratlan. Ismered és használod a diffúz intravaszkuláris koaguláció, beépített gerjedésgátló és kinyomócsapágy szavakat minden munkanyelveden, de amúgy fogalmad sincs, mik azok (vagy ne általánosítsak? na jó, én nem tudom :)). És még sorolhatnám.

G.L.: És mi van az oktatással? Tolmácsolást tanítasz, igaz? Említetted, hogy az élethivatás.

B.P.: Igen, azt nagyon szeretem. Öröm nézni, ahogy az irányításod alatt fejlődnek a hallgatók, és az még szebb, amikor messzebbre tudod repíteni őket, mint ahol Te tartasz – talán ez az egésznek a lényege. Én tökre cáfolom azt, hogy ‘az tanítja, aki nem tudja’, mert szerintem az oktató elsősorban a tanulás metodológiáját tanítja, eszközöket ad a hallgató kezébe, amikre támaszkodva az fejlődhet. Nem elég tudni valamit, tudni kell, kinek mikor és hogyan add át. Jó példa erre a magyar nyelv, magyarként tök jól beszélsz magyarul, mégsem tudnád az Istennek se elmagyarázni egy külföldinek az alanyi és a tárgyas ragozás közötti különbséget és az oda vonatkozó szabályokat. Nem elég annyit mondani, hogy ez így van.

 

G.L.: Miért vágtál bele alapítóként a szoftba?

B.P.: Alapvetően ötletelő, kreatív ember vagyok, de jócskán szorult belém ‘megvalósító’ én is, és hát ezekkel az impulzusokkal időnként csinálni kell valamit, építeni kell valamit. Építeni akartunk, és iszonyatosan jó érzés látni, ahogy egy év elteltével mostmár lassan 80 taggal nyomja magát az egész előre. Egyre színesebb és mozgalmasabb. Bullicioso, ahogy a spanyol mondja. Vannak köztünk kreatív emberek, megvalósítók, rendszerezők, közösségösszetartók… tiszta DISC-módszer, nagyon jó a csapat. Egy dolog nem az én asztalom, a rendszerezés, az valahogy nem megy, de szerencsére mások jók benne, így szuperül kiegészítjük egymást. Ja, nem is ez volt a kérdés (nevet). Hogy miért vágtam bele? Mert kellett valami új, valami pezsgés.

 

G.L.: Olvastam az elnökségi bemutatkozódban, hogy most éppen irodalomtudományból doktorizol. Ez hogy jön ide?

B.P.: Leginkább sehogy. Ennek nincs köze a tolmácsoláshoz. Már francia szakos MA-sként tudtam, hogy egy napon doktoriig viszem a témám, csak most jött el az ideje. Plusz az egyetemen, ahol dolgozom, kell a doktori cím. Ezért ezt az évet Franciaországban töltöm, ahol az érzelmi megküzdés irodalmi megnyilatkozásait kutatom Albert Camus életművében. Legközelebb 2018 augusztusában fogok tudni munkát vállalni otthon, addig lektorálok és távtolmácsolok, illetve a Franciaországban üzletelő magyar és spanyol cégeket erősítem tolmácsként.

 

G.L.: Mit csinálsz szabadidődben?

B.P.: Doktorizom :). Na jó, nem, hát fényképezek, imádok fényképezni, utazni, varrni is szeretek, biliárdozni, olvasni, imádok zenét hallgatni, táncolni, kreatív hobbikat tolni, ragasztgatni, színezgetni, a fotóimat rendezgetni, és egy nap meg fogok tanulni portugálul, rendszeresen fogok csíráztatni, íjászatot fogok tanulni, megtanulom az LA vonalas salsát és a tangót, zongoraórákra járok majd és pszichológiát és filozófiát és szociológiát hallgatok. Ja és végre valahára kipróbálom a repülést/siklóernyőzést, és megint elhagyom a kontinenst. Ezek a jövő évi terveim :).

 

G.L.: És mik a szakmai tervek?

B.P.: Szakmai tervek? Az majd jön magától. Tudom, hogy a pályakezdőknek a tudatos karriertervezést nyomjuk, de én azt hiszem, megkockáztathatom azt a pályám jelenlegi fázisában, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Ami biztos – és az nem terv, hanem valóság – hogy még tüzetesebben szeretnék foglalkozni a szociális és hatósági tolmácsolás területével és annak metodológiájával, szeretném hozzátenni a tudásomat a területhez, és sok-sok új ismeretre szert tenni, mert szerintem az a tolmácsolás legnemesebb formája.

 

G.L.: Sok sikert! Köszönöm!