Bemutatkozó interjú Babcsányi Judit történelmi fordító SZOFT-taggal

„Nagyon mély történelmi tudás kell ahhoz, hogy ne fordítsunk félre bizonyos dolgokat.”

2017. szeptember 18.

Béres-Deák Rita: Látom a honlapotokon, hogy fordításon kívül családfakutatással is foglalkoztok. Elmeséled, hogy hogy indult ez az egész sztori?

Babcsányi Judit: Ez úgy indult, hogy a férjemmel a latin szakon ismerkedtem meg az egyetemen; ő emellett levéltárt végzett, én meg németet. Én eleve fordítónak készültem, és aztán az ő szakterülete miatt jött ez a történelmi fordítás-családfakutatás. Ezt nagyszerűen tudjuk együtt végezni, mert ő adja hozzá a történelmi tudást, én meg az ő latintudása mellett a többi nyelvi tudást. Sok külföldi ügyfelünk is van, tehát akár latin-angol fordítások is vannak, latin-német. Úgy tűnik, hogy nem sokan foglalkoznak a világon történelmi fordítással vagy egy ilyen teljes körű szolgáltatással, pedig erre van igény.

B.D.R.: Konkretizálnád, mi az, hogy történelmi fordítás, tehát milyen dolgokat fordítotok?

B.J.: A leggyakoribb az, hogy valaki kutatja a saját családfáját, és amikor már túl van az alapszinten és nemcsak az anyakönyvet nézi meg – de lehet, hogy már akkor is kér segítséget a kiolvasáshoz – szokott találni családi dokumentumokat: levelezést, végrendeletet, nemeslevelet, ilyen típusú iratokat. És akkor azt kell kiolvasni – az is egy feladat, nem olyan, mint egy gépelt szöveg –, át szoktuk írni, legépeljük és aztán lefordítjuk. Vannak gót betűs német dokumentumok is, amit akár az se tud elolvasni, aki amúgy tud németül, azt is szoktam átírni vagy fordítani. És úgy látszik, megtalálnak minket, tehát ez egy piaci rés lehet, van rá igény. Pedig az elején én is úgy indultam, hogy biztos a jogi meg a gazdasági német lesz a több és a latin csak mellékesen, de végülis latint fordítok többet és németet kevesebbet.

B.D.R.: Tehát kifejezetten csak családfakutatással kapcsolatos fordításokat csináltok, vagy néha mást is?

B.J.: Nem, bármit, ami történelmi, voltak már pápai bullák is. A levéltári kutatás is külön feladat; az emberek többsége nem is tudja, mi az a levéltár, amikor bemennek, akkor jönnek rá, hogy ez nem olyan, mint egy könyvtár, hanem tényleg egy külön szakma.

B.D.R.: És ezt mióta csináljátok?

B.J.: Hát a férjem 25 éve körülbelül, a családfakutatást meg hasonlókat, mert mindig is érdekelte, és óriási tudásra tett szert. Én 17 éve fordítok, de hát nehezen indul egy fordító karrierje; eleinte nehéz volt munkát találni, most meg már van annyi, hogy a gyerekek mellett alig bírom. Szerencsére most már a legkisebb is óvodás lesz és fogok tudni dolgozni teljes állásban.

B.D.R.: És akkor van köztetek valami munkamegosztás, hogy mit csinál a férjed és mit te?

B.J.: A latin fordításokat együtt csináljuk, azt meg is tudjuk beszélni; a német fordításokat főleg én csinálom, meg az angolokat, a kutatást meg inkább ő, de ez azért hozzávetőleges.

B.D.R.: És másfajta dolgokat is fordítasz vagy fordítottál?

B.J.: Mást is, igen. Én a bölcsészkar után gazdasági és jogi témákban továbbképeztem magam: elmentem a Külker főiskolára, nem diplomáztam le, de elvégeztem a három évet, és ezáltal kaptam egy kis ízelítőt gazdasági témákból. Utána elég sokat fordítottam németből jogi és gazdasági témákban. Diplomákkal is nagyon sokan megtalálnak, azokat ugye gyakran latinról kell fordítani.

B.D.R.: Elég régóta csináljátok ezt; látsz-e változást abban, hogy az egésznek a piaca meg a háttere hogy alakult?

B.J.: Én pozitív változást látok a munkám során, bár lehet, hogy ez nem reprezentatív. Azt látom, hogy egyre több embert érdekel a családtörténet-helytörténet. A mikrotörténelem nagyon érdekes tud lenni, nem olyan, mint amit az ember tanul az iskolában, hanem tényleg emberi sorsokat lehet megismerni. Lehet, hogy annak is szerepe van ebben, hogy megalakult a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület, és így most van egy támogató közeg a kezdő kutatóknak.

B.D.R.: A honlapon láttam egy olyan fület, hogy Társadalmi Felelősségvállalás, ahol szerepelek civil szervezetek és alapítványok, akiknek dolgoztatok. Erről beszélnél?

B.J.: Szívügyem a gyereknevelés és azon belül is a szoptatás, kötődő nevelés. Van nálunk Érden egy mozgalom, a Kötelék, ebben részt veszek civil aktivistaként, illetve volt, hogy ezzel kapcsolatban fordítottam szoptatási tananyagot a laktációs képzéshez. Pedig nem vagyok orvosi fordító, de annyira szeretem ezt a témát, hogy megvan hozzá a háttértudásom, illetve az orvosi részeknél együttműködtem velük. Támogatok több ilyen szervezetet, baba-mama kezdeményezést, illetve a Másállapotot a szülészetben mozgalmat is. A családtörténet-kutató egyesületben pedig ingyenes segítséget nyújtunk néha a tagoknak, ha valamit nem tudnak kiolvasni. Ez is társadalmi felelősségvállalás: segítjük a kezdő kutatókat. Októberben lesz egy családfa-kutatási konferencia Szolnokon, ahol előadóként én is ott leszek iratolvasás témában.

B.D.R.: Miért tartottad fontosnak, hogy belépj a Sz<3ftba?

B.J.: Nagyon szimpatikus volt ez a kezdeményezés, ez a friss, fiatalos összefogás. Az egyik tagot ismertem egy konferenciáról, ismerősök voltunk a Facebookon, és így derült ki, hogy kezdeményeznek valamit. Ott voltam az első gyűlésen, és annyira jó volt, hogy azonnal tudtam: ez az én helyem. Azóta pedig nagyon hasznosnak találom a témákat, a szakmai kapcsolatokat.

B.D.R.: Milyen tanácsot adnál egy mostani egyetemistának, aki történelmi fordító szeretne lenni?

B.J.: Nagyon meg kell lenni a nyelvi és történelmi alapoknak. Nagyon mély történelmi tudás kell ahhoz, hogy ne fordítsunk félre bizonyos dolgokat. Hiába tűnik könnyűnek, hogy „csak történelem”. Nagyon meg kell keresni azokat a szótárakat, amiket tudok használni, ez nem olyan, hogy kiguglizom, tehát ez egy nagyon nehéz része a dolognak. És nagyon könnyű félrefordítani és hülyeséget írni, és akkor aki ért hozzá, az rögtön fölfedezi.

Az interjút készítette: Béres-Deák Rita

A szöveget gondozta: Beták Patrícia